2014. január 10., péntek

Piskóta tekercs

4 tojás,
4 evőkanál cukor,
4 evőkanál rétesliszt,
½ csomag sütőpor

lekvár ízlés szerint,
porcukor,

Egy „gáz" tepsit (35x35) kibélelünk sütőpapírral, amit kicsit megkenünk margarinnal és megszórunk liszttel.
A tojásokat kettéválasztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük, apránként beleszórjuk a cukrot és fényes kemény habot verünk belőle. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd óvatosan a sütőporral elvegyített lisztet. Tepsibe öntjük, és hideg sütőbe tesszük, hogy nehogy megégjen a teteje. Közepes lángon aranysárgára sütjük a sütőből kivéve a sütőpapírral együtt azonnal feltekerjük és egy tiszta konyharuhába csavarjuk, így hagyjuk kihűlni.
Ha már teljesen hideg, óvatosan kitekerjük, lehúzzuk a sütőpapírt és vastagon megkenjük az általunk választott lekvárral.
Én legjobban a házi sárgabarack lekvárt kedvelem erre a célra, amit átpasszírozok egy sűrű leves szűrőn, jó 2dl-nyi mennyiségbe elkeverek egy kupica rumot ami igazán megbolondítja. Ezzel megkenem a piskótát, feltekerem, néhány órát hagyom pihenni. Szeletelés előtt vastagon megszórom porcukorral.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése