2014. június 2., hétfő

Kenyér...

....igen kenyér, végre, végre, végre. Kenyér, olyan kenyér ami tényleg igazán, színre "szagra", állagra kenyér. 

Hogy miért vagyok ennyire oda? Mert életem első kenyere, persze a DNK után. 





A receptért a dicséret természetesen nem engem illet, hol vagyok Én még attól, hogy finom kenyérhez írjak receptet, örülök, ha az sikerül amit más, tőlem klasszisokkal okosabb s ügyesebb "pék"mesterek megalkottak már előttem. Nekem elég az is, ha hatalmas csámcsogást hallok és a kenyérnek csak a hűlt helyét találom. 





Nos a forrás, Babette és az ő Egyszerű fehér kenyere, köszönöm. Ez a recept tényleg annyira egyszerű, hogy minden kenyérsütésben kezdő meg tudja sütni gond nélkül. 

S mivel abszolút kezdő vagyok, nálam a rutinszerű bevásárlásnak, nem alaptartozéka a kenyérliszt, így csak sima mezei BL55 van otthon. Ez a kenyér is ebből a lisztből készült és most kövezzen meg aki úgy gondolja, hogy hatalmasat vétettem, de ez a kenyér úgy volt "tök fini" ahogy volt. 






Hozzávalók:
50 dkg sima liszt
2,5 dl víz 
2 dkg élesztő
csipet cukor
3 kávéskanál só
2 evőkanál olaj

Mivel szokásomhoz híven rendszeresen rohanok, ezt a receptet is itt ott félreolvastam és némi gyorsítás lett a végeredmény. 

A lisztet átszitáltam, az instrukcióknak megfelelően 10 dkg kivettem belőle, hozzá öntöttem 1 dl langyos vizet, tettem bele egy teáskanál cukrot, majd bele morzsoltam a 2 dkg élesztőt úgy ahogy volt (félreolvasás 1.). 




Egy óra elteltével mikor már szép hólyagos volt az élesztőm, hozzá kevertem a liszthez, jött még hozzá a só és az olaj. Alaposan összedolgoztam, nagyon szép kis tészta lett belőle. 
Az előírtaknak megfelelően letakarva félretettem kelni. Egy óra kelesztési idő, félidőben egy laza gyúrás, amit nálam követett a formázás és a sütőedénybe helyezés (félreolvasás 2.). Mikor mindezzel végeztem s tovább olvastam a receptet, miszerint az átgyúrás után még fél óra kelesztés, majd formázás, sütőedénybe helyezés és újabb 40 perc kelesztés, rádöbbentem, hogy hoztam a szokásos formámat. :D Sebaj, hagytam kicsi kenyeremet 70 percig kelni, ki is hízta a sütőedényt.

A sütőt 20 percig forrósítottam, egy tepsibe alulra vizet tettem, hogy gőz keletkezzen (ezt nem olvastam félre). 

Majd 40 percig sütöttem. 





4 megjegyzés:

  1. Koszonom szepen a gyors receptet. Edit Hamp

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs, mit. Én meg köszönöm, hogy itt vagy és olvasol! Szép napot neked Tünde

      Törlés
  2. Ezt a kenyeret is kipróbálom. Szeretem a receptjeidet, köszönöm, hogy számomra is elérhetőek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig örülök és köszönöm, hogy olvasol. :) Szép napot kívánok

      Törlés